IDEI "KONDISAINK"

Összesen több mint 300 résztvevővel lezárult a KONDI NAPOK 2022 hat állomásból álló szabadidősport programsorozata. A minden évszakot átölelő, szabadban űzhető sportágakban 147 fő volt, akik egy vagy több próbát is teljesített. Akik viszont az idei év „kondisainak” vallhatják magukat, azok legalább 5 alkalommal is velünk voltak és teljesítették a kihívásokat. Örömteli, hogy a 11 kondis között az általános iskolástól a nyugdíjas korosztályig mindenki érintett volt, ami bizonyítja, hogy az aktív életmód csak elhatározás kérdése.

Ők most a Polgármesteri Hivatalban, kötetlen hangulatban vehették át a teljesítményükért járó emblémázott pólót, valamint a lebonyolításban állandó segítőink is „segítői” pólót kaptak. Köszönjük szépen Kellóné Mezőtúri Mártának, hogy támogatja a kezdeményezésünket, és hogy a pólók mellé vásárlási utalványokat is kaptak tőle az amatőr sportolók, Garami György úrnak az átadásban való segítséget, továbbá köszönjük a Városi Televíziónak a közvetítést.

Büszkék vagyunk Rátok Kondisok!

Idei kondisaink: Farkas László, Hamvas Rita, Laczka Rita, Nagy Nikolett, Neumann Péter, Róth Dániel, Sikur Ádám, Török Anna, Törökné Varga Anett, Tusay Ágnes, Vanczák Attila.