Bár nem konkrétan ez a feladatunk, de nem véletlenül szerepel a nevünkben a „diáksport” szó is. Az mindenki által ismert, hogy rendezvényeinket mindig úgy tervezzük, hogy a fiataloknak is szóljon, legyen az verseny vagy teljesítendő kihívás. Most már azonban azzal is büszkélkedhetünk, hogy az utóbbi időszakban jelentős fejlesztésekkel is éltünk, melyekkel reméljük, hogy tovább növeljük a fiatalok mozgás iránti motivációját.
A „Túrázz a Sulival!” sikeres pályázatunknak köszönhetően 10 kerékpáros- és gyalogtúra valósult meg az elmúlt tanévben a pedagógusok közreműködésével. Az atlétikai pályák vonalazásához szükséges vonalazó kocsit sikerült beszerezni iskolai felhasználás céljából. A Kölyökből Atléta regionális utánpótlás versenyek felkészülését biztosítottuk a gyerekeknek, de diák tornászcsapat egységes kinézetéhez is hozzájárultunk – alapítványi együttműködéssel – új tornadresszek beszerzésével. A programok lebonyolításához szükséges iskolai sakk készletek és pingpong felszereléseket, valamint a Bringasuli Program akadálymentes lebonyolítása, és természetesen a gyerekek biztonsága érdekében kerékpáros fejvédőket szereztünk be. A sportági palettát szélesítettük az Iskolai Mászófal Programban a pályázati önrész biztosításával, melynek köszönhetően egy új boulder mászófal épült a Bolyky Tamás Általános Iskolaban.
Nem utolsó sorban megalapítottuk a Suli Atlétika Kupát, mely az atlétika sportágban a Diákolimpiai és saját megmérettetéseink helyi pontversenye az iskolák között. Reméljük ez még több motivációt jelent majd a felkészülésre és sporteseményeken való részvételhez!
Szóval minden adott és örülünk, hogy lehetőségeinkhez képest hozzájárulhatunk a fiatalok egészséges életviteléhez!
A Kisteknőcön nem múlik: sportra fel!