Kondi Napok 2025 – Lépcsőfutás

A Kondi Napok programsorozat utolsó eseményeként ma, október 12-én vasárnap délelőtt megtartottuk a Lépcsőfutást, amelyen szép számmal vettek részt kicsik és nagyok egyaránt. A ragyogó őszi idő tökéletes hátteret adott a jó hangulatú megmérettetésnek. A korcsoportoknak megfelelően 50, 100 vagy 200 lépcsőfokot kellett leküzdeniük a versenyzőknek, amit mindenki becsülettel és lelkesen teljesített. Ezeket a rendezvényeket … Olvass tovább

Ózdi Futónapok 2025 – 2. forduló

Az igen hűvösre forduló időjárás ellenére szép számban gyülekeztünk a városi stadionban, hogy ki-ki próbára tegye mennyi idő alatt sikerül a 10 kört teljesítenie. Örömteli, hogy több általános iskolás is volt a szokottnál (ez köszönhető a Bolyky Tamás Általános Iskola külön ehhez a rendezvényhez kapcsolódó kihívásának). A kisebbek között is sokan voltak, akik teljesítették szintidőn … Olvass tovább

Kondi Napok 2025 – Evezés (beszámoló)

A Kondi Napok 4. állomásán kicsit ránk ijesztett az időjárás. A reggeli zuhé biztos többeket eltántorított, de az igazi kondisok most is itt voltak. Sőt a teljesítés idejére igazán szuper idő kerekedett, mert legalább nem volt az a nagy kánikula. Mindenki, aki kilátogatott a Hangonyi-tóhoz igazán jól kikapcsolódhatott a gyönyörű környezetben, és ezt ráadásul egy … Olvass tovább

Kondi Napok 2025 – Evezés próba

Egy kis evezésre vár mindenkit a kisteknőc! Augusztus 17-én (vasárnap) 10-től 12-ig hagyományosan a Hangonyi-tónál folytatódik a programsorozatunk. Gyerek minél többen teljesíteni a 4. próbát is! Hajrá kondisok! 

Arany szintű segítség

Együttműködő iskolán, a Bolyky Tamás Általános Iskola a 2024/2025-ös tanévben az Aktív Iskolai Programban ARANY SZINTŰ minősítést szerzett.  Szabadidős programjainkkal, különféle együttműködéseinkkel az egyesületünk is hozzájárult ehhez a szép eredményhez. A kisteknőc is gratulál az „aranyos” aktív iskolai elismeréséhez!

Szent Iván-éji fáklyás kocogás a tóparton

Első alkalommal rendezett a város Szent Iván éji pikniket a megújult környezetű tó körül. Nagyon sokan látogattak ki a különféle programokra. Öröm volt nézni, hogy mennyire igényli a közösség az ilyen jellegű megmozdulásokat is. Közösségi életet szervező egyesületként, ezért is vállaltuk el szívesen a szervezők felkérését, hogy a megnyitók után egyesületünk tagjainak vezetésével fáklyákkal kocogjunk … Olvass tovább

Folyamatosan zajlanak a csütörtöki körös futások a stadionban

Nincs időmérés, nincs verseny, csak jófejek egy helyen, akik szeretnek mozogni, vagy legalább elindulni.  Idén még csak kb. 25-en kezdtek járni, de hiszünk a tömeg erejében – és abban, hogy te is jössz, mert mi pont rád várunk. Gyere, fuss velünk – vagy sétálj – de a lényeg: kelj fel a kanapéról!

30. NEUTRIK Ózdi Hegyifutó Verseny – EREDMÉNYEK + KÉPEK

Régi és új bajnokok Hűvösen kezdődött a nap, de sokan gondolták, hogy ma együtt ünneplünk a jubileumi versenyünkön. Sok régi ismerős is úgy gondolta, hogy az ágyújelre elindított versenyünk rajtvonalán ott a helye, de új résztvevők is szép számban voltak. A verseny közben már igazán jó futóidő kerekedett, és szép eredmények születtek. Minden indulónk ma … Olvass tovább

30. NEUTRIK Ózdi Hegyifutó Verseny

Verseny célja: A hagyományok fenntartása. A hegyifutás népszerűsítése, lehetőség biztosítása megmérettetésre. Rendező szerv: Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület. Ideje, helye: Távok: Nevezési díjak mindkét felnőtt távra: + gulyás jegy:aki a verseny után szeretne elfogyasztani egy gulyáslevest ismerőseivel, barátaival, az a nevezési díjon felül gulyás jegyet igényelhet, melyet kérünk az első nevezési határidőig a nevezési … Olvass tovább

Ózdi Futónapok 2025 – 1. forduló

Március 27-én többen kihasználták a jó időt és nekiveselkedtek az idei első futónapok teljesítésének a héten. Ki-ki más céllal vágott neki, de a lényeg, hogy 45 perc alatt majdnem mindenkinek sikerült teljesíteni a 10 kört. Az összes teljesítő 37 fő volt, és a rendszeresen visszatérők között több egyéni csúcs is született. A szeptemberi második alkalomra … Olvass tovább